Fagymentes - HU -

 


Aktív fagyvédelem – Füstölés, ködösítés


A füstölést vagy ködképzést széles körben, és nagyon régóta alkalmazzák a fagyok elleni védekezésben egyszerűsége és alacsony költségei miatt. A módszer a terület hőkisugárzásának mérséklésére törekszik azáltal, hogy egy füstpaplant képez a terület fölött, ami gátolja az ültetvény kisugárzását, így képes melegebben tartani az adott területet. Kisméretű ültetvényeken általában nedves falevelet, szalmát vagy akár gumit (sose használj gumit!) használnak. Lassan égnek, nagy és hosszan tartó füstöt képeznek. Nagyobb ültetvényeken nagyméretű szalmabálákat alkalmaznak.

Bár a technika széleskörben elterjedt, a tudományos álláspont szerint a füst elhanyagolható hatást gyakorol a hőmérsékletre, ugyanis az átlagos füstrészecske mérete kisebb, mint 1 mm. Ez csökkenti ugyan a sugárzást a látható tartományban (0,4-0,7 mm), de csekély hatással van a hosszúhullámú sugárzásra. Éppen ezért a felszínről felfelé irányuló hosszúhullámú sugárzás jelentősebb elnyelődés nélkül jut át a füstön. Tekintettel arra, hogy a füst nagyon kevés hőt tart vissza, és közvetlenül nem is lehet az ültetvény hőmérsékletét növelni, a füstölést meg kell kezdeni már + 3-4 °C mellett. Sikeres védekezésre akkor van nagyobb esélyünk, ha minél hamarabb elkezdjük gátolni a kisugárzást. A füst eloltása akkor javasolható, miután a nedves hőmérséklet már meghaladta a kritikus hőmérsékletet, és folyamatosan növekvő.




<< Egyet viszanézek
Aktív fagyvédelem - Légkeveréses módszerek



Tovább olvasok >>
Aktív fagyvédelem - Fagyvédelmi öntözés